Tisztelt Érdeklődő!
Egy régi, hagyományosan Terentianus Maurus nevű, Kr. u. 2. században élt, késő római stilisztához köthető mondás szerint habent sua fata libelli, vagyis a könyveknek megvan a maguk sorsa. Kiterjesztő értelmezéssel elmondhatjuk ezt a folyóiratokról is, s ez alól a Magyar Bűnüldöző sem jelent kivételt.
A Magyar Bűnüldöző címre keresztelt, előbb Dr. Lakatos János ny. r. ezredes, alapító főszerkesztő, később Dr. Kovács Gyula ny. r. alezredes, végül Dr. Pongrácz Alex főszerkesztői ténykedése mellett megjelenő orgánum sorsában meg volt írva, hogy már az első lapszámtól kezdődően megjelenjen nyomtatott kiadásban (is). Ez a gyakorlat bevettnek és időtállónak bizonyult egészen 2022-ig. A 2023-as esztendő több szempontból is sorsfordítónak bizonyult. A tavalyi év tragikus volt annyiban, hogy végleg távozott tőlünk alapító főszerkesztőnk, Dr. Lakatos János, s – a fenti okfejtés mellett maradva – sorsszerű annyiban, hogy a Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesületéhez kötődő szakmai-tudományos folyóirat ekkor már „pusztán” az online erőtérben tűnt fel.
Az online megjelenés tényének – a praktikus okokon túlmenően – az az elgondolás állt a hátterében, hogy a 21. században már senki sem nélkülözheti az „információs szupersztráda” nyújtotta előnyöket. Függetlenül attól, hogy a Gutenberg-galaxis minden ellenkező – Marshall McLuhannak köszönhetően legalább 1962-től datálódó – híresztelés ellenére sem ért a végéhez, egy magára valamit is adó (tudományos) közösség már nem engedheti meg magának, hogy ne jelenítse meg magát a világhálón, ezzel is letéve névjegyét a digitális kultúra asztalára.
A Magyar Bűnüldöző mindezzel együtt a további működése során is magáénak vallja a Vámos Henrik tollából származó, számunkra ars poetica gyanánt funkcionáló gondolatokat; ti. „Jól tudjuk, hogy nincs senki örök igazságok birtokában, ezért dogmáink nincsenek. De nem vagyunk oly elbízottak, oly konokok, oly vakmerők, hogy egy mondat, vagy egy szó birtokában azt higgyük, hogy megoldottuk az élet talányát. Mi nem mondjuk, hogy csalhatatlanok vagyunk, de nem is hagyjuk magunkat megcsalni. Szeretjük, ha kételkednek az emberek igazságainkban, ha nem ismerik el tekintélyünket. Szeretjük, ha nem hisznek nekünk, mert ez azt mutatja, hogy gondolkodnak, s ha bebizonyítják nekünk tévedéseinket, örülünk neki, mert ebben a tudomány haladásának, az emberi szellem fokozódó erejének és munkájának gyümölcsét látjuk. Meggyőződésünk, hogy tudásra azért van szükségünk, mert annak birtokában jobban tudunk alkalmazkodni az élet, a fejlődés követelményeihez, s jobban le tudjuk küzdeni mindama káros tényezőket, melyek az egészséges társadalmi együttműködést megnehezítik. A tudomány társadalmi erő és hatalom, melynek tisztasága mindnyájunk érdeke; aki itt hamisít, mindannyiunk társadalmi érdekét sérti.” [In Szabadgondolat, I. évf., 1. szám (1911. május), 2. o.]
A múlt századi veretes ideák mellett „saját tollunk alól” is kikerültek olyan gondolatok, melyek irányt mutattak lapunknak. E gondolatból kiragadott fél mondat ott áll minden lapszámunk elején, az érdeklődő közönség e honlapon is olvashatja. Dr. Lakatos János alapító főszerkesztőnk az első lapszámban megjelent expozéjában így fogalmazott: „A jelen viszonyok között a szakmai irodalom leginkább a tudományos publikációkra és a jegyzetekre korlátozódik. Nos, szerény lehetőségeink keretei között ezen próbálunk némiképp változtatni. S ha szabad itt elvekről beszélni: véleményünk szerint nincs olyan rebellis gondolat, amelyet ne lenne érdemes megismerni – merthogy ez úton kerül(het)nek elibénk (a számunkra még) új érvek, ötletek, indíttatások, motívumok, találkozhatunk egyedi, de figyelmen kívül nem hagyható szituációkkal; s végül is így kerülhetjük el, hogy – egyoldalúan – csak a saját észjárásunkat kövessük.” [Magyar Bűnüldöző, 2010/1. szám, 7. o. (Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete, Budapest, 2010)]
E gondolatok jegyében köszöntöm a Magyar Bűnüldöző olvasóit.
Dr. Pongrácz Alex